Webkamera
2012. május 18. - Péntek :: Boldog névnapot kívánunk minden Erik olvasónknak! :: Idő: 18:27
Hamarosan nyit a Zichy Ferenc Látogatóközpont Győrben. A „Lébény- Győr-Káptalandomb komplex turisztikai attrakció fejlesztés" pályázat keretében, az Európai Unió 561 millió forinttal támogatta a 670 millió forintos beruházást. Elkészült a lébényi Szent Jakab római katolikus templom homlokzatának és tetőszerkezetének felújítása, valamint a Szent Jakab Zarándokház. Győrben, a Káptalandomb 11. szám alatti műemlék épületet újították fel és alakítottak ki benne a Győri Egyházmegye történetével foglalkozó múzeumot. A Káptalandomb 13. számú épület a Látogatóközpont szíve, ahová megérkeznek a turisták. Az épületben információs központ kapott helyet, ahol a vendégek a Káptalandombon található látványosságok látogatására vehetnek jegyet, és innen indulnak az idegenvezetések is. A Zichy Ferenc Látogatóközpont május 22-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.

Kapcsolódó tartalom:

Nagy Utazás Kvíz!

2012 május 14., hétfő 15:56

Öt válasz, 3 napért, két hallgatónak, Bécsben!
Játsszon velünk a mycentrope.com, a Győr Plusz Rádió és az Ozone FM közös játékán!

A fődíj egy három napos hosszú hétvége Bécsben, két fő részére, valamint két belépőjegy Madame Tussaud bécsi panoptikumába.

Döntős katasztrófavédők

2012 május 18., péntek 16:32
Győrben rendezik meg a katasztrófavédelmi ifjúsági verseny országos döntőjét. A győrújbaráti táborban az a 44 csapat méri össze erejét, amelyik a területi fordulókon a legjobb eredményt érte el. A kétnapos program nyitó rendezvényét a Széchenyi téren tartották.

Kapcsolódó tartalom:

Hirdetés

Tőzsdén a Facebook

2012 május 18., péntek 16:15
Megjelentek a Facebook részvényen a tőzsdén. Az internetes cég megjelenését nemcsak külföldön, de Magyarországon is óriási érdeklődés kísérte.

Kapcsolódó tartalom:

Továbbra is együttműködnek

2012 május 18., péntek 14:59
Együttműködési megállapodást kötött a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat az Ipartestületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségével. Egy 17 éve aláírt megállapodást aktualizált a két szervezet.

Kapcsolódó tartalom:

Megérkeztek az ösztöndíjasok

2012 május 18., péntek 14:54
12 kutatót támogatott nemzetközi vendégoktatói ösztöndíjjal a győri Széchenyi István Egyetem. A docensek több hónapot töltöttek a határon túl, ahol külföldi kutatókkal dolgozhattak együtt.

Kapcsolódó tartalom:

Hirdetés

Mintegy 12 millió eurós beruházással épít száznál több embernek munkát adó új logisztikai központot Győrben a német Rudolph-cégcsoport. A Rudolph Autóipari Logisztikai Kft. korábbi - szintén az Audi-gyár közvetlen közelében lévő - telephelyét már nem tudták bővíteni, ezért döntöttek az új létesítmény kialakítása mellett. Grämer László ügyvezető tájékoztatás szerint a több mint 20.000 négyzetméteres raktárcsarnok építése februárban kezdődött, az átadás tervezett időpontja pedig augusztus. A magyar leányvállalat az országban öt helyen végez logisztikai szolgáltatást, 270 dolgozóval.
Szakképzéssel válaszolnak a vendégkör változására a szigetközi idegenforgalom szereplői. A Győrplusz.hu úgy tudja: egyelőre előkészítő fázisban van az a nyelvtanfolyam, amelynek célja, hogy a helyi vendéglátósok (ha csak alapfokon is, de) szót tudjanak érteni a hozzájuk betérő szlovák és cseh vendégekkel. Merthogy a két nemzet tagjai a külföldiek vendégéjszaka-számának alig tizedét mondhatják magukénak Győr-Moson-Sopron megyében, a hármas határ közelében fekvő Mosonmagyaróváron és környékén alapvetően más a kép. Helyi idegenforgalmi szakemberek tájékoztatása szerint a vendégkör egyenlő arányban áll hazaiakból, németajkúakból és cseh vagy szlovák vendégekből - alig akad azonban szállodás, vendéglős, recepciós, aki az utóbbiakkal anyanyelvükön szót értene. Ezért is döntött úgy a Szigetköz Turizmusáért Egyesület, hogy nyolcvanórás tanfolyamot szervez érdeklődő tagjainak.
Kunsziget is versenybe száll a 2012. évi Falumegújítási Díjért, amelynek mottója ezúttal „Európa falvai a jövő útján" volt. Az elbírálás során különböző feltételeknek kell megfelelni, amelyek magukba foglalják a környezeti, építészeti, gazdasági, szociális és kulturális területeket, és különösen olyan alapvető követelményeket, mint a társadalmi részvétel, a képzés és a kommunikáció. Kunsziget harmadik alkalommal vesz részt a Magyarországi Falumegújító Díj című pályázaton, ahol mindhárom alkalommal kiváló helyezést ért el. A nemzetközi zsűri 2012. május 23-án tekinti meg a községet, ahol elméleti és gyakorlati bemutatkozásra kerül sor. A végleges értékelés pedig július elején Münchenben lesz.

Hirdetés

Szent László-szobrot kap Győr

2012 május 18., péntek 13:21
Szent László-szobrot avatnak Győrben a Káptalandombon. Lebó Ferenc két méter magas fehér mészkő talapzaton álló, két és fél méteres bronzszobrát az idén díszpolgári címmel jutalmazott Gasztonyi László helyi vállalkozó családja és cége rendelte meg. A szobor felavatását és felszentelését a Győri Püspökség a június 27-i Szent László-ünnepségek keretében tervezi, melyet követően az adományozó az alkotást térítésmentesen Győr önkormányzat tulajdonába kívánja átadni.
A Karolina Kórház-Rendelőintézetben zajló több mint nyolcszázmilliós beruházás keretében megújul többek között a Gyermekosztály és a Krónikus Osztály. Jelenleg a gyermek járóbeteg szakrendelést, a Gyermekosztályt, a Krónikus Osztályt és a Szülészet-Nőgyógyászati részleget is érintik a munkálatok. Az intézmény mintegy 758 millió forint uniós támogatást nyert el infrastruktúrális és eszközfejlesztésekre. A Rendelőintézetben 43 ágyon végeznek krónikus ellátást, ami a most megvalósuló projekt keretében további 10 ággyal bővülhet. Az épületrészt akadálymentesítik, megtörénik a külső nyílászárók csere, és a teljes homlokzati hőszigetelés is. Az I. ütem munkálatai elkezdődtek, emiatt 18 ágy működését ideiglenesen felfüggesztik, várhatóan augusztus 17-ig. Ekkor a tervek szerint 28 ágyat átadnak, és a II. ütem végén összesen már 53 ágyon tudják ellátni betegeket.

Tavaszi Szél Konferencia

2012 május 18., péntek 12:36
Doktor jelöltek érkeztek Győrbe egy három napos konferenciára. A Tavaszi szél elnevezésű eseményen különböző előadások, szekcióülések és egy kis városnézés, szórakozás is vár a doktorandusokra.

Kapcsolódó tartalom:

Hirdetés

Mindkét fél elégedett azokkal a fejlesztésekkel, amelyeket az Audi jelentett be Magyarországon a múlt héten. Az új győri járműgyár bokrétaavató ünnepségét egy hete tartották, ahol jelen volt a cég nyolcezredikként felvett alkalmazottja, és a beruházásnak köszönhetően további több mint kétezer állás jön létre. A 900 millió eurós fejlesztés eredményeként a jövő évtől évente 125 ezer autó készülhet az új gyárban. Egy belga napilap mai cikke szerint a német cég számára előnyt jelent a nyugati átlagnál alacsonyabb bérezés, a kedvező termelési környezet, a jól képzett munkatársak, illetve a helyi lakosság igen pozitív hozzáállása.
Győr-Moson-Sopron megye válhatna a megújuló energia ágazat magyarországi központjává. - mondta a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülése után tartott sajtótájékoztatón Heltai László, a Lehet Más a Politika szóvivője. Munkahely-teremtési programjuk egyik központi eleme egy nagyszabású, az energiahatékonyságot szolgáló épület-felújítás, ennek során, ha évente felújítják a magyar lakásállomány négy százalékát, az egy évtizeden keresztül nyolcvanezer embernek adhatna munkát. Szél Bernadett, a párt parlamenti képviselője, az országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagja a sajtótájékoztatón arról beszélt: a térség természeti adottságaira és meglévő erőforrásaira alapozva úgy kellene fejleszteni a zöld iparágakkal kapcsolatos innovációt, kutatás-fejlesztést, hogy így a gyártásig, az összeszerelésig és az üzemeltetésig minden fázist helyben tudjanak megoldani.

Elfogadták a távközlési adót

2012 május 18., péntek 10:49
Hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről döntött a parlament pénteken. A július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatóknak minden elküldött üzenet után is. Az új adót augusztustól szedik be a szolgáltatóktól. Az adó összege havonta magánszemélyeknél legfeljebb hétszáz, a cégeknél kétezer-ötszáz forint lehet. Magánszemélyeknél havonta az első tíz perc beszélgetés adómentes. Szintén mentesül az adó alól a segélyhívás és az adománygyűjtő számok hívása. A kabinet évi 44,4 milliárd forint bevétellel számol a távközlési adóból.

Hirdetés

Dunakilitin tartja ma (május 18.) központi világnapi ünnepségét a Magyar Vöröskereszt. Ezen a napon azon önkéntesek, támogatók, vöröskeresztes munkatársak vehetnek át kitüntetéseket, elismeréseket, akik segítik a Vöröskereszt humanitárius tevékenységét. Az idei központi ünnepségen Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke 68 elismerést ad át. Napközben színes programokkal várják az érdeklődőket. Lesznek egészségügyi szűrések, mentési eszközöket mutatnak be, a gyerekeket pedig vöröskeresztes játékok, arcfestők és kézműves foglalkozások, és Kővári Barna autóversenyző rallyprogramja várja.
Világörökségi napot tartanak a Fertő-parti településeken szombaton abból az alkalomból, hogy 2003 májusában Fertődön adták át az UNESCO képviselői hivatalosan a világörökségi címet a tájnak. A rendezvényen részt vesz a világörökségi rangot elnyert térség tíz tóparti települése. Az idei program középpontjába két őselemet, a tüzet és a vizet állítják. Ennek jegyében ajánlják a Fertő-tó vízi világát bemutató kiállítást az érdeklődők figyelmébe Fertőújlakon. Fertőhomokon pedig megtudhatják a múltkutatók, hogy miért égett le a nádtetős házak egész sora egykor a községben. De szó esik majd a tüzes víz, a pálinka készítésének Fertő-parti fortélyairól is.
Az Universitas-Győr Alapítvány az elmúlt 3 félévben vendégoktatói ösztöndíjat adott a Széchenyi István Egyetem kiemelkedő tudományos tevékenységet végző 12 oktatójának. „A program arra szolgál, hogy támogatást nyújtson a győri egyetemi oktatók legalább 5 hónapos külföldi tapasztalatszerzéséhez, nyelvtudásának fejlesztéséhez, a tanári követelmények teljesítéséhez, az oktatási és tudományos előrehaladáshoz. A résztvevők ösztöndíjasok május 18-án, pénteken 10 órakor a Bridge Oktatói és Hallgatói Klubban osztják meg külföldi tapasztalatait, élményeit kollégáikkal és a hallgatóikkal.

Hirdetés

Győr vendégül látja a kistérséget

2012 május 18., péntek 08:36
Városlátogatásra hívja a győri önkormányzat a kistérség településein élőket. Győr és a Győri Kistérség szoros turisztikai együttműködése nem új keletű. A települések közös idegenforgalmi célkitűzéseinek első eredménye a Baross úti Látogatóközpont, amely Győr mellett a környék kínálatát is látványos módon mutatja be. Városunk szeretné, hogy a kistérség lakói is megismerhessék Győrt, ezért egy győri városlátogatásra invitálja őket. A program keretében az önkormányzat iskolás csoportoknak, nyugdíjas kluboknak és más társadalmi szervezetek tagjainak biztosít lehetőséget, hogy szervezett keretek között tekintsék meg városunkat. A két órás idegenvezetést és programszervezést a csoportok számára a város ingyenesen biztosítja.

Debütál a tőzsdén a Facebook

2012 május 18., péntek 08:14
Lezárult a Facebook részvénykibocsátása, a kibocsátási ár 38 dollár lett és ezzel összesen 16 milliárd dollárnyi forrást tudott bevonni a cég. A közösségi oldal értéke így 104 milliárd dollárra rúg. A Facebook részvénykibocsátása a technológiai szektor legnagyobb debütálását jelenti, mondta el rádiónknak Horváth Dávid, a BudaCash befektetési tanácsadója:

Kapcsolódó tartalom:

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Időjárás

Jelenleg
34.png
Enyhe
Hőm.: 18°C, Hőérzet: 18°C
Szél: 14 km/h D
Páratartalom: 30%
Napkelte: 5:06 am
Napnyugta: 8:23 pm
Ma, várható
29.png
Részben Felhős
Max. hőm: 19°C, Min. hőm: 4°C
Holnap
34.png

Max. hőm: 24°C, Min. hőm: 11°C

Programok

2011 május
hkscpsv
  1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31  

Elérhetőségek

{mosmap}

OXYGEN GROUP KFT

9024 Győr, Magyar u. 9.

Gyártásvezető: Meronka Mónika

Főszerkesztő: Meronka Péter

 

O2 TV

media@o2gyor.hu

Fax: 96/417-303

 

Győr+ Rádió 100,1

Tel.: 96/444-222

SMS: 06-30/488-8888

Email: media@o2gyor.hu

 

Ozone FM 103,1

Tel.: 96/411-411

SMS: 06-30/7474-777

Email: info@o3.hu

Partnereink

Partnereink